Magánnyugdíjpénztárak 2013-ban: hozamok összehasonlítása és taglétszám

Az öngondoskodás terén az idei évben a magánnyugdíjpénztári ágazatban hallani a legtöbb változásról. Így a harmadik negyedévben már nem újdonság, hogy 2013-ban számos intézmény szűnt meg, és sokan választották inkább az állami rendszerhez való csatlakozást, de a PSZÁF első negyedévi statisztikái még 10 pénztárról szóltak. Azt azért mindenképpen hozzá kell tenni, hogy már akkoriban is három esetében beszélhettünk végelszámolásról.

Több nyugdíjat szeretne?
Magánnyugdíjpénztárak magas hozammal, regisztráljon személyes tanácsadásra!


A magánnyugdíjpénztárak hozama és taglétszámuk szoros összefüggést mutat, s miként az eddig 2013-as tapasztalatok is mutatják, a probléma elsősorban abban áll, hogy a pénztárak bevételei nagymértékben csökkentek a legújabb szabályozással. A hosszú távú fennmaradáshoz szükség lenne a tagok adományaira, amire azonban nemigen akad példa. A Pannónia esetében is megindult a végelszámolás, pedig köztudott, hogy esetében a tagok rendkívül magas egyéni számlával rendelkeztek.


A jogszabályi változások és a megnövekedett költségek miatt nyilvánvaló, hogy egyre kevesebben maradnak a még meglévő magánnyugdíjpénztáraknál, és mind többen választják az állami rendszerhez való csatlakozást. A nyugdíjpénztárak elszámolható költségeinek csökkentésével, valamint a taglétszám hasonlóképpeni csökkenésével nem valószínű, hogy túl nagy jövőjük van ezeknek az intézményeknek.


A folyamat nem csak hazánkban zajlik, hiszen más országokra is jellemző a magánnyugdíjpénztárak felszámolása. A még meglévő pénztárak a hozamok és a taglétszám tekintetében összehasonlíthatóvá válnak, és a döntés is könnyebbnek bizonyul ezen ismeretek birtokában.

Utolsó frissités ( 2014. augusztus 08. péntek 11:31 )
 


Király Anita


INGYENES!

- tanácsadás

- ügyintézés


Regisztráljon
ITT!

Magánnyugdíjpénztár?

Nyugdíjbiztosítás?

Önkéntes nyugdíjpénztár?

Tanácsra van szüksége?

Gondoskodna öregkoráról?

Pályakezdőként érdeklődik?

MNB: 209062916915


Hírdetési lehetőség!


Az oldal szakmai hirdetőknek ad lehetőséget hogy célzott és azonnali formában juttassanak el információkat azoknak akiket érdekel hogy mi lesz a nyugdíjukkal. Bővebb információkért érdeklődjön a kapcsolat menüponton keresztül.

Nyugdíjpénztárakkal foglalkozó honlapunk 2009-ben indult és folyamatosan új cikkekkel bővül. A régebben írt cikkeket nem áll módunkban rendszeresen frissíteni, ezért az abban szereplő nyugdíjpénztári adatok nem feltétlenül érvényesek folyamatosan a jövőre nézve, ezért cégünk a régebbi adatok aktualitásáért semmilyen felelősséget nem vállal.